Összefoglaló a Fiatal Orvosszakértők Fórumáról

2014. október első hétvégéjén, pénteken és szombaton a Hármashegy és a Zengő lábánál, a Keleti-Mecsek ékkő-településén, Hosszúhetényben rendeztük meg a Fiatal Igazságügyi Orvosszakértők Fórumát. A kis létszámú, de igen lelkes csapat tagjai az ország számos szegletéből gyűltek itt össze. Igen magas színvonalú – bizton állítható, hogy némely esetben nemzetközi kongresszusi szintet is elérő – előadásokat hallgathatott végig a jelen lévő, mintegy harminc résztvevő. Az első napon a halál utáni elfekvési idő vizsgálatáról készült, helyben zajlott, 2012-es kísérletsorozat eredményeit ismertette a munkacsoport. A részletes orvosszakértői, rovarbiológiai megközelítés mellett még egy talajtani előadást is hallhattak az érdeklődők.
Az előadásokat követően a társaság egy kellemes séta után megérkezett a Schunk Pincébe, ahol borok és ízletes vacsora várta őket. Az este jó alkalmat nyújtott az oldott hangulatú beszélgetésre, nyitott szellemiségű vitára. Szombati napon fiatal és fiatalos igazságügyi orvosszakértők adtak elő érdekes, tanulságos esteket saját praxisukból.
A hétvége során közös igényként fogalmazódott meg eme régebben rendszeresen megtartott, de az utóbbi években elmaradt, évenkénti rendezvény újbóli felélesztése, az igazságügyi orvosszakértők közötti szorosabb kapcsolat és egyeztetési rendszer kialakítása, továbbá egy olyan, akár interdiszciplináris újság, periodika kiadása, mely publikálási lehetőséget biztosít szakmánk művelői számára.
A 2015. évi rendezvény várhatóan májusban lesz, a helyszínről még nem született döntés. Terveink között szerepel, hogy a rendezvényt akkreditáltassuk, így azon szakképzési pont lesz szerezhető.
Ezúton is szeretném megköszönni az esemény kitalálójának, szervezőjének és lebonyolítójának, Dr. Angyal Miklósnak, hogy önerőből, forrás nélkül, a MIOT csupán elvi támogatását bírva ilyen magas színvonalú és jó hangulatú rendezvényt szervezett! Köszönjük továbbá a község polgármesterének, Dr. Csörnyei Lászlónak, hogy helyszínt biztosított a konferencia számára és köszönjük a település közösségének, hogy – egy bizonyos ideig – elviselte a tudományos kísérlet orrfacsaró terheit! Bízunk benne, hogy az elkövetkező esemény finanszírozásában, szervezésében a Magyar Igazságügyi Orvosok Társasága lehetőségeihez mérten továbbra is részt vesz majd.
Aki nem volt ott, sajnálhatja, de bekapcsolódhat 2015 tavaszán, mi idei résztvevők biztosan ott leszünk!

Gergely Péter
MIOT Főtitkár

Fotók alább:

CsatolmányMéret
FIOF.jpg296.04 kB
FIOF1.jpg296.04 kB
FIOF2.jpg216.99 kB
FIOF3.jpg267.28 kB
FIOF4.jpg265.59 kB
FIOF5.jpg232.97 kB
FIOF6.jpg343.23 kB
FIOF7.jpg366.03 kB
FIOF8.jpg392.06 kB
FIOF9.jpg332.84 kB
FIOF10.jpg270.9 kB
FIOF11.jpg296.04 kB
FIOF12.JPG289.57 kB
FIOF13.JPG318.71 kB
FIOF14.JPG282.6 kB
FIOF15.JPG283.93 kB
FIOF16.JPG269.87 kB
FIOF17.JPG317.48 kB
FIOF18.JPG360.02 kB
FIOF19.JPG462.96 kB
FIOF20.JPG378.74 kB